" A vers a szeretet nyelve."

(Gyurkovics Tibor)

Mindenütt velem vagy

Mindenütt velem vagy,

a reggeli èbredésben,

a déli hunyorgó

nap fényében. Téged

idéz erdő csöndje,

éjszaka varázsa.

Mindenütt velem vagy, -

" minden percben rád

gondolok, amikor

nem vagyok ott veled!"

Minden csak rólad szól,

közben fölsajdul

harminc év magánya,

harminc év...tavasz, - nyár...

Folyton velem voltál,

nem rejtőzhettél el,

már nem menekülhetsz!

Veled egészen

Már hajnalodik,

és most hozzád szólok,

hozzád szólok félve,

szelíden, - hallod a hangom

a messzeségen át? - érted

gyúlnak fények, csillagok.

Az esti szellő csak

neked dúdol halkan,

-örökre tied a szívem.....

Minden gondolat csak

veled van tele,

veled egész a minden.

veled egész minden

szó, - maradj meg nekem!

Megtanultam

Mindig egymagam

vívtam harcom,

magányosság

sötét zárkájában

összehúztam magam

és nem segített senki.

Ez olyan, mint

amikor kószálsz az

erdő rengetegében

és sehol egy lélek...

Keresed, - kutatod

az igazságot egyedül,

és nem tévedsz el,

mert felemelt fővel,

büszkén érsz

ki a tisztásra.

Nyári hangverseny

Àllok az erkélyen,

és nézem a nyár

aranylón-ezüstös

Ynehez brokátját.

Az égen úsznak

a fellegek, és

csend takarja

be a tájat.

Esikmaz eső,

sohajtanak a virágok.

Galambok paroláznak

a szivárvánnyal,

cirógatja őket

a földszagú,

bársony-kezű levegő.

Hull az arcomra,

símogat, becézett ujjaival.

Madarak csicseregnek

a méz-színű fénnyel, -

itt mosolyog a nyár!

Fénnyel, zajjal nyitja

gyönyörű hangversenyét.

Esti tánc

Ágas-bogas esti fán

táncot ropnak csillagok.

Ágas-bogas esti fán

táncot jár az öreg hold.

Táncot jár sok falevél,

s szellő lágyan énekel.

Táncot jár folyó tükre,

ringatózik csöndesen.

Táncot jár a gyertyaláng,

dúdol neki csillagláng.

Fények gyúlnak esti fán,

lágy szellő harmonikáz.

Gyere velem

Elállt az eső,

az erdők felől

fölkel, aranylón

kacsintgat a nap.

Csupa fény, csupa-

csupa ragyogás!

Gyere, nézz a napba velem!

Gyere, nézd ahogy

ez az aranygomb

méz-melegében

árasztja fakó,

fénytelen világunkat.

Sötétbe zárva

Csak egy pillanat,

egy apró varázs

ragyognak át a

nappalokat.

Aztán a homályban

vaksi csend,-

minden kapu,

ablak reteszre

zárva az éjszakában.

Kis virág

Egy apró virág

virít sárgán,

pici méhecske

száll rá, -

szellő lenget.

Megadóan

bólogat, mosolyog,

lélegzik, s él.

Annyira él, -

élni akar...

Az idő nem áll meg

Az idő nem áll meg,

lassan cammog a mutató.

A hold még sápadtan

reszket az égi mezőn.

Itt bent matat a csönd,

kint csillagfény gyúl

a zord éjszakában.

Most még keserű mosoly,,

könny ragyog arcomon.

Suttog egy dal lágyan, -

az emlékek szomorú,

kétségbeesett dala.

Az idő nem áll meg,

reggelre talán felszáradnak

a könnyek, - a hajnal

kibontott szárnyát szelíden,

s elmenekül a zord éj,

alattomosan megadja magát.

Játssz egy dalt

a kopott gitáron.

Játssz egy dalt,

érjen ide a széllel,

csöndben, - szelíden.

Játssz egy dalt

a gitáron,

én hallgatom

messziről...most

az éjszaka üzen,

csönd van, éjfekete

varázs a levegőben.

Játssz egy végtelen

dalt, érjen ide Veled!

Unalom

A világ tele van

megrögzött, gépies

álmokkal.

Az üres unalom

füstködje átkarol,

könnyezik

a szemed, s hiába

törlöd le a fojtó

füst egyre

csak egyre elleni

a lætóhatárról

feltűnő,

alig pislákoló

fényeket, képeket.

Társtalan,-

magad maradsz, űznéd,-

kergetnéd unalmad,

a sápadt

arcú, észrevétlen,

egykedvűen magányod.

Álom és valóság

Az este hálót fon

a házak tetején.

Szelíden mozdul a csend,

cinkosan rám mosolyog.

Az álom és a valóság

határai beszűkültek,

már nem tudom, hogy

álom-e a valóság?

Eszembe jut a néma,

távoli messzeség,

hiába szólok, nem

szól, csak a hang a lemezen:

"Ha ez álom, soha nem

akarok fölébredni

ebből az álomból!"

Kitárom a karom,-

és átölel a csend.

Búcsú nagybátyámtól

Most itt a tavasz,

újra itt a nyár.

Az órák járnak, -

egyre járnak, -

ketyegnek...

Az idő járatja

újra őket.

A napok múlnak,

tovaszállnak

percenként, - óránként

múlnak sok-sok

évek, pillanatok

a kertben, -

mind-mind veled!

A vén lugas

hívogat,

az árnyas fák

hűvöse

még kéri a jöttödet!

Üldögélj még itt, -

velünk, még egyszer!

Vársz még valahol?

Egy utolsó üzenet,

egy utolsó szeretett

ölelés tőled megmarad

mindörökké, míg a világ-

világ marad.

Emlékszel? Sokat és szép

dolgokról írtunk és eszmét

cseréltünk... most kivel osztom

meg a gondolataimat?

Vársz még valahol, - hol vagy?

Széna illat

Most visszatérnek

illatok, - emlékek...

Hazatért a csorda,

sok elfaradt állat.

Kezdődik az este,

lassan visszatèrnek

a szekerek fáradt

lovakkal, inni kérve.

A szénát le kell rakni,

nem várhat már tovább.

Illata elárasztja kertet, tereket.

Mire végzünk, csillaggal

tele a tér, ezüstfehér

homály fedi q

szeptemberi éjszakát.