" A vers a szeretet nyelve."

(Gyurkovics Tibor)

Álmodom tovább 

 

Ülök a kerti padon, 

elmélázok egy dalon.

Itt kószál  mellettem a nyár, 

égetőn,  - forrón. 

Két kézzel szórja  lángjait...

Megül a csend a fák között,  s

lehúnyom a szemem, 

és a rózsaszín fényben 

álmodom tovább. 

Megjott a nyár,  az én 

szerelmes-boldog nyaram.

Lecsapott rám szédítőn,

szikrát gyújtva.  Vad viharral 

táncra perdül szírteken, 

kéklő tengeren. 

Behúnyom a szemem és 

álmodom tovább...

 

 

 

Letérdel a csönd 

 

Az ég  már  bíborban 

úszik, űri csönd vesz

körül,  sehol egy hang.

Egyre sötétebb lett. 

Tücskök hegedülnek, 

szentjánosbogarak 

világítanak lent,

csillagok kigyúlnak, 

és itt, a lábam előtt 

letèrdel a csönd. 

 

 

 

Vidd el a lelkem 

 

A csend lassan 

megöli a hitet, 

a magány felőli

a kötélből szőtt 

idegeket. 

Borzong a nap

folyton hideg van. 

Gyere, vidd el a lelkem 

oda, ahol nem fázik 

a szeretet,  ahol nem kell 

szólni,  és  mégis beszélek.