" A vers a szeretet nyelve."

(Gyurkovics Tibor)

Várlak 

 

Aludni kellene,

de nem tudok.

Odakint a csönd, -

és szakad az eső. 

Látom a csillagokat

a bíborszín éjben. 

Ott fönt a harmónia 

világában valahogy

minden rendben van.

Itt a nappaliból

az éjszaka remegve

válik el. A fák 

tetején ásít a hold.

Aludnom kellene,

de itt vagyok veled,

"mèg távolról  is érzem 

a mágneses szerelmet!"

Várlak,  ha elmúlik

az éjszaka csöndje,

várlak, hogy többé 

ne keresselek,

érjen össze a kezünk. 

 

 

 

Gyöngyfoszlányok

 

Mindig csak rohanunk,

mint az elsuhanó  gyorsvonat.

Mindig csak rohanunk,

csodát hiszünk, csodában bízva.

Mégis  az a legszebb,

amit nem élünk  meg, a kusza

álmok és sejtelmes

gyöngyfoszlányok, ott a távolban...

 

 

 

Ezüst  nyár 

 

A szilaj nyár 

csüggedten  ül 

az álmok partján. 

Álmodozva nézem 

ahogy egy tücsök 

hegedűje után 

nyúl halkan,

suttogó,  - lágy dalt

húz vonóján. 

Fekszem a zöldben 

és álmodozva 

nézem az ég homlokán 

a sápadt redőket. 

Az ezüst nyár 

kitárta karjait,  s

itt a csöndben 

szomjazom,  - áhítom 

emlékeim énekét 

és  egy gyöngyszem-könny 

ragyog arcomon.

 

 

 

Egy kopott fölé 

 

Ülök, - némán gondolkodom, 

vajon merre jársz?

Egy világ választ el tőlem, 

mégis velem vagy!

 

Nézek szótlanul egy képet, 

nézem, könnyezem...

Annyira kínzó nélküled, 

fáj a hiányod!

 

Egyre kutatom, - keresem

elveszett arcod,

ezer képből  összeraknám,

de nem találom!

 

Segíts nekem, merre menjek,

hol találom  meg?

Merre vagy,  hol keresselek, 

csak szólj már,  beszélj!

 

 

 

Vágyott emlékek

 

A nap éltető 

sugarában újra

de jó lenne fürödni!

 

De jó lenne újra 

habzsolni a föld 

harmatos illatát!

 

De jó lenne újra 

átölelni a világot 

úgy  szívből,  - boldogan!

 

 

 

Abszolút semmi

 

Némán  gondolkozol egy születendő  versen,

nem jut eszedbe éppen semmi.

Kusza gondolatok Kavarognak fejedben,

de a tollad nem enged írni.

Ez minden? - Vagy semmi, 

abszolút semmi?

 

 

 

Rólad álmodtam

 

Messze vagy nagyon,

de nem menekülhetsz,

nem mondok le rólad,

-iderajzolom

minden mozdulatod.

Titkos utakon

érkezel, - rajzolok

fényt, fát,  virágot.

Rajzolok pipacsot,

kék  mosolyú felhőt. 

Titkos álom-úton

érkezel, - reggelre

átölel a magány. 

 

 

 

Hallgatás

 

Most hallgatok,

a csönd honol,

konok homály, -

nincs semmi más.

 

Most hallgatok...

Egyszer megszólal

szív, - megszólal

és nem enged el.

 

Lassan letisztul 

minden, ami bánt, 

rég múlt időket

sosem feledek.

 

Nem akarok 

megfelelni 

a világnak, -

Senki másnak...

Én önmagam 

vagyok, saját 

álmaimmal, 

és csak magam

 

ihlette apró 

kusza varázsommal 

veled, s örökké.

 

 

 

Veréb

 

Alig hallom

a világ zajos

forgatagában.

 

Piciny, apró 

szemmel hunyorog,

kacsint a nap.

Fázik  a fényben

kicsi veréb, 

száll a nap felé, 

kérlelve még 

napfényt,  s meleget.

 

 

 

Vagyok valaki

 

Vagyok egy senki az univerzumban,

vagyok egy kóborló  csillagvirág,

vagyok egy borzongó, bús hangfoszlány,

vagyok valaki, kit senki sem lát.